A 2003. évi tantrix világbajnokságon próbaképpen új szabályt alkalmazunk, amely
nagyon népszerűnek látszik a nemrégiben elkészült felmérés szerint és sikeresnek
bizonyult az ezévi Európa-, Új-Zéland- és Ausztrália-bajnokságok kieséses
szakaszaiban. jó eséllyel csökkenti a kieséses mérkőzések eldöntésében a
szerencse-tényező szerepét azáltal, hogy (kizárólag az egyébként szoros
mérkőzések során) az eddiginél több játszma lejátszását írja elő. E szabály NEM
VONATKOZIK A VIGASZÁGRA, CSAKIS A FŐ SORSOLÁSRA.
TARTALOMJEGYZÉK
1. Az új szabály alapelvei
A világbajnokság főágának
kieséses mérkőzésein mostantól döntő
győzelemre van szükség, azaz arra, hogy valamelyik játékos 5.0 TP-vel vagy ennél nagyobb különbséggel
vezessen a “standard” számú játék után. A standard játékszám az
első négy körben 6, a negyeddöntőben 7, az elődöntőben 8, a
döntőben pedig 9. Például egy hatjátszmás mérkőzésben 62.5 pontot
kell elérni ahhoz, hogy ott vége legyen, nem pedig 60.1-et, mint eddig (azaz
legalább 62.5-57.5 arányban kell vezetni).
Ha egyik játékos sem vezet
legalább 5 TP előnnyel, további játszmát vagy játszmákat kell játszani
mindaddig, amíg valamelyik játékos nem tesz szert legalább 5 TP előnyre egy
játszma végén.
Mindazonáltal, ha a harmadik
extra játszma végéig semelyik játékos nem került legalább 5 TP előnybe a
standard számú játszma vége óta, a mérkőzés győztese az lesz, aki a harmadik
extra játszma utáni összesített TP állásban vezet. Csakis abban az esetben
kerülhet sor további játszmára, ha a három extra játszma utáni összesített TP
állás pontosan egyenlő – ez esetben a következő, összesítésben
bármilyen mértékű előnybe kerülő játékos lesz a mérkőzés győztese.
Számszerű példa a lap alján.
2. A végeredmény megállapítása
egy mérkőzés végén
Lehetőleg szokj hozzá, hogy mérkőzés
közben folyamatosan tisztában légy a mérkőzés TP-szerű állásával (használd az eredményküldő lapon
levő táblázatot) és az utolsó standard játszma végeztével állapodj meg
ellenfeleddel, hogy azzal véget ért-e a mérkőzés. Ha az eredmények és/vagy
időbüntetések újraellenőrzésére van szükséged, használd az “Eredmények
Élőben” c. oldalt (felhasználónév és jelszó egyaránt: “ac”). Ha ez sem
segít, kérj segítséget egy kontrollertől. Ha nem vagy biztos abban, hogy
van-e szükség újabb játszmára, akkor válaszd a “Nem vagyok biztos benne,
szeretném tudni” opciót az eredményküldő lap
megfelelő listájából.
Amennyiben nem, úgy lehetőség szerint rögtön játsszátok le
az extra játszmákat, vagy egyezzetek meg mindkettőtök számára alkalmas
időpontban, mielőtt elhagyjátok a játék szobáját.
Ha az ellenfeled még ez előtt
eltűnik a lobbiból, akkor az alábbi, 3. pontban találod meg a
teendőket.
3. Extra játszma igénylése
A játszma eredményét a
szokásos eredményküldő
lap használatával el kell küldened rögtön a játszma után, azaz vagy a következő játszma
megkezdése előtt, vagy az adott játszma vége utáni egy órán belül, ha aznapra
már nincsen következő játszma. Ha az eredményküldő lap valamiért nem
működik, akkor küldd el az eredményt e-mailben ide: tournaments@tantrix.co.uk
Az eredményküldő lap alja felé
van egy legördülő lista, a következő mellékelt szöveggel: “Ha a
Világbajnokság főágán játszol és ez volt az utolsó standard játszma,
vagy ez már egy extra játszma, akkor válassz az alábbi menüből:” – ha
ez a helyzet, választanod kell ebből a listából. A lehetőségek:
N) Nem idevágó ehhez a játszmához
(azaz nem az utolsó standard játszma és nem is extra játszma)
1)
Biztosan
legalább 5 TP a különbség, tehát nincs szükség további játszmára
2)
Biztosan
kevesebb, mint 5 TP a különbség, és most rögtön játszunk is tovább
3)
Biztosan
kevesebb, mint 5 TP a különbség, és abban maradtunk, hogy később
folytatjuk (alább add meg, mikor)
4)
Biztosan
kevesebb, mint 5 TP a különbség, de nem állapodtunk meg semmiben – az ellenfél
túl gyorsan lelépett
5)
NEM
VAGYOK BIZTOS abban, hogy a különbség kisebb-e, mint 5 TP (egy kontroller
meg fogja mondani e-mailben)
6)
Valami
egyéb vita van a mérkőzéssel kapcsolatban és emiatt most rögtön írok
e-mailt az AC-mnak
7)
Lehet,
hogy 5 TP-nél kisebb a különbség, de a mérkőzés előtt megegyeztünk
abban, hogy nem vesszük figyelembe a döntő győzelem szabályt (lásd
lejjebb, 5. fejezet)
8)
Még ha
kevesebb, mint 5 TP hátrányban vagyok is, nincs időm extra játszmákra és
ezért feladom a mérkőzést
(Az elküldött eredményeket megkapó kontrollerek figyelmébe: az egyes
opciók így fognak kinézni: N) NOTREL, 1) NORMAL, 2) TIMMED, 3) TLATER, 4)
NONAGR, 5) UNSURE, 6) DISPUT, 7) IGNORE, 8) RESIGN)
Ha a 3) lehetőséget választod, add meg az extra játszmákra
megbeszélt időpontot a lista alatti “Mikor játsszátok az extra játszmákat?”
dobozban.
Ha a 4) lehetőséget választod, a játszmák végétől számított 24 órán belül írnod kell ellenfelednek és az
AC-dnak egy e-mailt, amelyben az extra játszmák lejátszásához ajánlasz
időpontot. Ha ezt elmulasztod időben megtenni és egyébként
hátrányban voltál, akkor automatikusan elvész a lehetőséged a
következő fordulóba kerülésre.
Ha a 5) lehetőséget választod (a biztonság kedvéért ezt akkor is
megteheted, ha szinte biztos vagy abban, hogy a különbség nagyobb, mint 5 TP), vagy
a 6)-at, akkor, miután egy kontroller megerősíti e-mailben, hogy a
különbség valóban kisebb, mint 5 TP és valóban extra játszmára van szükség, a
kontroller levelétől számított 24 órán belül írnod
kell ellenfelednek és az AC-dnak egy e-mailt, amelyben az extra játszmák
lejátszásához ajánlasz időpontot. Ha ezt elmulasztod időben
megtenni és egyébként hátrányban voltál, akkor automatikusan elvész a
lehetőséged a következő fordulóba kerülésre.
Az
ellenfélnek ilyen esetben – kizárás terhe mellett – 48 órája van, hogy konstruktív
módon válaszoljon és megállapodjatok az extra játékok lejátszásának
időpontjában – de lehetőleg korábban válaszoljon.
4. Beleférni a határidőbe
Az új szabály miatt lehetőleg minél
korábban szervezd meg és játszd le a meccseidet és/vagy olyan időpontra
szervezd azokat, amikor ott tudsz maradni az extra játszmák lejátszására, ha
azok szükségessé válnak. A határidők várhatóan nem
fogak meghosszabbodni.
5. Határidő előtt kevéssel
zajló mérkőzések - kilépés az új szabály hatálya alól közös megegyezéssel
Amennyiben az extra játszmák
lejátszásához való alkalom megszervezése nehézségbe ütközik, kivonhatjátok magatokat ezen új szabály hatálya
alól, ha megegyeztek abban, hogy akkor sem fogtok extra játszmát
játszani, ha a standard számú játszma utáni különbség kevesebb, mint 5 TP és az
akkor éppen hátrányban levő játékos nem fog reklamálni. Ilyenkor a standard
számú játszma összesített TP eredménye a döntő, a különbség mértékére való
tekintet nélkül. Rendes körülmények között senkinek nem kötelező
ebbe beleegyeznie, ha ezt saját maga számára hátrányosnak érzi.
A biztonság kedvéért ügyelj arra,
hogy az ilyen megállapodásnak nyoma maradjon, lehetőleg a bajnokság
ellenőreinek is eljuttatott e-mailek formájában.
6. Számszerű példa
Tegyük fel, hogy A játékos
vezet öt játszma után 60.1-39.9 TP arányban (amely a régi rendszerben már
elegendő lenne a teljes 6-játszmás mérkőzés megnyeréséhez, de az új szabály
mellett még nem elég), de a hatodik játékot B nyeri 18 lapkával,
amelynek révén A vezetése 62.4-57.6 TP mértékűre csökken.
A különbség 4.8 TP, azaz extra
játékra van szükség. Megjegyzés: egy 62.5-57.5 arányú vezetés már elég lenne
egy 6-játszmás mérkőzés megnyeréséhez.
Ha az első extra játszmát A
nyeri 1 lapkával, akkor megnyerte a mérkőzést is (75.7-64.3 - a különbség 11.4
TP).
Ha az első extra játszmát B
nyeri 5 lapkával, akkor ő nyerte meg a mérkőzést (72.6-67.4 - a különbség 5.2
TPs).
Ha az első extra játszma
döntetlennel (mely esetben A vezetne 72.4-67.6 arányban, 4.8 TP
különbséggel), vagy B négylapkás győzelmével (mely esetben B
vezetne 72.3-67.7 arányban, 4.6 TP különbséggel), vagy B négy lapkánál
kisebb mértékű győzelmével ér véget, nyolcadik játszmára kerül sor. Ugyanez
történik abban az esetben is, ha az első extra játszmát A nyeri 1
lapkával, de 4 perccel túllépi az időkorlátot (mely esetben A vezetne
71.7-68.3 arányban, 3.4 TP különbséggel).
Ha a nyolcadik játszma után sincs
legalább 5 TP különbség a játékosok között, kilencedik játszmára kerül sor. A
kilencedik játszma végeztével az nyeri a teljes mérkőzést, aki a TP
összesítésben bármilyen mértékű vezetést birtokol (akkor is, ha az csak
90.1-89.9)
7. Kérdések
Bármilyen kérdéssel legelőször a
saját bajnoki ellenőrödhöz (Assistant Controller, AC) fordulj.